Terény

Község Önkormányzatának honlapja

Iskola

Berceli Széchenyi István Általános Iskola Terényi Tagintézménye

Bevezető:

Terény Nógrád megyében, a Cserhát völgyében található halmozottan hátrányos helyzetű kistelepülés. Lakosainak száma alig 410 fő. Fele szlovák nemzetiségű. A néhány éve betelepült fiatal családok ellenére a lakosság igen idős és ezért a gyermeklétszám is alacsony.

A 2006/2007-es tanévtől gazdaságossági szempontból Buják és Terény Község Önkormányzata óvoda és iskolafenntartó társulást hozott létre közoktatási feladatai ellátására, majd 2013. január 01-től a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett a fenntartó és működtető.

Székhely iskolánk a bujáki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, mi telephelyként, tagiskolaként működünk: Nevünk: Berceli Széchenyi István Általános Iskola Terényi Tagintézménye.

Közös mottónk:

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.” /Szent-Györgyi Albert/

Múltunk, büszkeségünk:

Terényben a XX. század elején az egyházi felekezetek szerint két iskola is működött igen nagy létszámmal. A katolikus iskolában kezdte meg iskolai tanulmányait Szent-Györgyi Albert. Büszkék vagyunk arra, hogy a Nobel-díjas tudós gyermekkorának egy részét a közigazgatásilag Terényhez tartozó Kiskérpusztán töltötte családja körében. Az ő szellemisége is kötelez bennünket nevelő-oktató munkánkban.

Nevelő-oktató munkánk:

Tagiskolánkban csak alsó tagozat működik. Az alacsony gyermeklétszám miatt 2 összevont osztályban folyik a tanítás. Két szomszédos községből – Herencsényből és Szandáról, Szandaváraljáról – vannak bejáró tanulóink.

Hagyományos nemzetiségi nyelvoktató általános iskola vagyunk. Minden gyermek tanulja a szlovák nemzetiségi nyelvet, melyet heti 4 / 5 közös közvetlen órában és heti 0,5 / 1 óra népismeret tantárgy keretében tanítunk.

A rászoruló tanulók felzárkóztatását a kis létszámú osztályokban folyó differenciált fejlesztés, korrepetálás, fejlesztő foglalkozás biztosítja.

2004/2005. tanévtől ismét bevezetésre került a délutáni napközis foglakozás a szülők igénye alapján, mely 1996 óta szünetelt.

Községünk a mai napig hűen őrzi népszokásait és építészeti örökségét (szüreti bál, Lucázás, betlehemezés, ostyasütés, vízkereszt ünnepe, farsangi koledálás, Balázs- / Gergely járás, húsvéti tojásfestés és locsolkodás, János napi tűzugrás, Nemzetiségi nap, 105 palóckontyos parasztház, nyeles telkek). Ezért iskolánk életében is fontos szerepet tölt be a régmúlt értékeinek megismerése és a hagyományok ápolása.

A 2013/2014. tanévtől bevezetésre került a néptánc oktatás heti 2 órában. Tanórán kívüli foglakozások keretében hagyományőrző és művészeti tevékenységek színesítik gyermekeink mindennapjait, melyek nyitottak a felső tagozatosok számára is, akik már más iskolába járnak. Szakköri foglalkozások keretében nyílik lehetőség hagyományőrző foglakozásra, valamint az angol nyelv tanulására. Szülők szervezésében folyik zeneóra, hegedű-, népi furulya- valamint balett oktatás. Helyet biztosítunk az evangélikus és katolikus hitoktatás számára is.

Személyi és tárgyi feltételek:

Iskolánkban a tanítás személyi feltételei biztosítottak. A kinevezett tanítók létszáma 3 fő és 1 fő részfoglalkozású pedagógus.

Az épület (iskola, szolgálati lakás) 1929-ben épült, majd 1978-ban vizesblokkal bővítették. 2010 nyarán az önkormányzat az üressé vált szolgálati lakást összenyitotta az iskola belső terével. Így jelenleg az épületben 4 tanterem, 1 kisterem, 1 nevelői iroda, 2 étkező, 1 tálaló helyiség, előszoba, folyosó és vizesblokk található. A nagy tantermet közösségi helyiségként használjuk, melyben fejlesztő-játékok, bordás falak és Tini-kondi biztosítják a gyermekek számára a mindennapos testedzés lehetőségét. Ebben a teremben tartjuk a testnevelés órákat is.

Iskolánk átlagosan felszerelt. Szükséges a jövőben a bútorzat cseréje és az épület teljes külső-belső felújítása, korszerűsítése. Az épülethez udvar és kert tartozik. Az udvarban a gyermekek kétüléses hintán, mérleghintán és kültéri erődön játszhatnak. Iskolakert kialakításával segítjük a tanulók környezettudatos szemléletének fejlődését.

Jó a kapcsolatunk a Községi- és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal, a Települési Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzattal, valamint a helyi civil szervezetekkel és az egyházi vezetőkkel.

Intézményünk mindig fontos szerepet töltött be a település életében. Egyik mozgatórugója a kulturális életnek. Állandó szereplője, résztvevője a községi rendezvényeknek. A jövőben is igyekszünk megfelelni a szülők, valamint a település igényeinek és elvárásainak.

Valljuk, hogy csak a gyermekek, a szülők, a lakosság, és a helyi szervezetek összefogásával közösen, együttműködve tehetjük iskolánkat és községünket vonzóvá, hogy a fiatalok itt maradjanak, és kisiskolánk, valamint kicsiny falunk is tovább élhessen, fennmaradhasson a jövőben, hogy értékeit megőrizze az utókor számára.

Terény, 2014. szeptember 01.

Brozsó Andrásné
Tagiskola-vezető

Elektronikus ügyintézés

e-Önkormányzati Portál Terény község Elektronikus Ügyintézés Portál Terény község

szakkor banner 320x100 201028

Pályázati információk

Terény község Széchenyi 2020 pályázatai
Terény község Magyar Falu Program pályázatai

Terény község Közérdekű Adatai - Közadattár

Ez a weboldal cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.